2016. március 27., vasárnap

Miért éppen Kesztölc ?

Fél év, nem nagy idő, de velünk fél év alatt annyi addig el nem képzelt dolog történt. A véletlen egy őszi napon Kesztölcre vitt bennünket, vagyis nem is véletlen, hiszen akkor már keresgéltük a majdani házunkat, de gondoltuk ez el fog 1-2 évig is tartani. Heteken át csak bújtam az ingatlanos portálokat, és a behatárolt paraméterek között alig akadt olyan, amire azt mondtuk volna, na, jó nézzük meg. Aztán egy nagyon szép nevű kis faluban - Annavölgy- megláttam egy a képek alapján egész tetszetőset. Lebeszélés, haza utazás és bumm a valóság lehangolóan eltért a képektől, csalódás, és nevettünk, hogy milyen naiv gondolat volt , hogy első nekifutásra meg is találjuk a megfelelőt. Így foltatuk az utat, de útba esett Kesztölc, szép őszi napsütése szombat délután, sétáljunk egy kicsit , hiszen nem jártunk még itt. A netes keresés alatt itt is megnéztem sok sok ház hirdetését , ha itt vagyunk kicsit bolyongjuk. Férjnek nagyon tetszett egy Klastrompusztán álló nyaraló, méretes, szép , ár is jó, de kiderült ez nyaraló, nem állandó lakhatásra való. Nekem egy másik fotói tetszettek, megtaláltuk és u.a. messze nem olyan volt, mint a fotókon. Másnapra volt találkozónk egy ingatlanos hölggyel, néztük ezt nem az igazi, néztük azt még sem jó, aztán ajánlott egyet amit én meg sem akartam nézni, mert a fotók olyan rémisztőek voltak, de meggyőztek , nézzük meg . A ház nem volt olyan szörnyű, mint a képeken, és a kertje !!! vagyis a kilátás , a panoráma a kertből az mesés , gondolkodási időt kértünk, de mire este haza értünk már meg is vettük, vagyis jeleztük a vételi szándékot, és innen minden, minden nagyon felgyorsult. December elején jöttünk megvásárolni, az ingatlanos hölgy, aki aztán a felújítást leszervezte nagyon nagyon nagy segítségünk lett. A válasz : olyan helyet kerestünk ami hasonlít arra ahol most itt Németországban élünk, vidék legyen, igazi kedves vidéki emberekkel, lehessen sokat kirándulni a környéken, és legyen a háznak lelke, ezért Kesztölc , a kis ház lesz reményeink szerint nyugdíjas éveink szeretett otthona, OTTHON Magyarországok 2022.szeptemberétől, addig meg az aktív nyaralások, kreatív terepe . A képek -


a volt- és lett - eddig :most várunk az asztalos munkájára, aki szép bejárati ajtót készít , aztán a többi és a többi, stb. a lista hosszú, de a tervek lendületet adnak a hétköznapoknak. Na, jó azért remélem a következő Húsvétot már nem a mesterek elvonulta utáni por takarításával töltöm - igaz most ennek is tudtam örülni :)

2 megjegyzés:

  1. kívánom, hogy leljétek örömötöket a házban, és Kesztölcben is
    (a közeli Dorognak nagyon klassz tava van, ki ne hagyjátok)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon szépen köszönjük,a tippet is, azt hiszem jó sokáig kell élnünk, hogy a környék minden szép helyét megjárhassuk , remélem megadatik

      Törlés