Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk
Reményik Sándor : Búcsú
ezek a sorok remekül passzolnak a hangulatomhoz.....
Viszek Neked ősszel jó sok virághagymát!És még van fehéresbe is!
VálaszTörlésNagyon szép gondolatokat írtál le, Reményik Sándortól, aki az egyik kedvenc evangélikus költőm is. Ezekkel a szavakkal küldök Neked választ:
"Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
szitáló, halk szirom-csodák
Rajtuk át Isten szól : jövök
/Reményik Sándor/
Elhangzott idézetként, Erikáék esküvőjén a templomban
ezt is beírom a kis könyvembe,nagyon szép idézet,köszi.
VálaszTörlésRemélem, azért ma akad időd bekukkantani a blogodra. Ha már benéztél a saját blogodra, nézz be hozzám is vár Rád valami:))
VálaszTörlésPuszi