Szóval ....

.... szóval.... az úgy volt, hogy a családi ( hiányos létszámmal, mert egy fiam csak ápr.26.-án jött haza Mexikóból ) Húsvét után rögtön elutaztam az "újrakezdésem"  helyszínére N.országba a férjemmel a férjemhez . De a minden jelszavamat, belépési akármiket tudó laptopom itthon maradt,mert legkisebbem laptopja tönkre ment, gondolván, hogy ami oda kinn van számítógép a lakásban kiszolgál engem.
Első csalódás : nem, nem szolgál ki. Nem tudja a mindenféle okosan csak gépre mentett ilyen-olyan belépési dolgaimat, rém lassú, és öregecske már. Mindenféle módon próbálkoztam a blogba bejutni, de csak nem jött össze.
Az első héten intenzív nagytakarítással, lakás átrendezéssel jól teltek a napok, a második héten már kezdtem nagyon visszavágyni, de bátorítottam magam, hogy majd jobb lesz. Rémesen hiányzott az imádott eddigi munkám, a gyerekek, egyre kevésbé találtam fel magam, az eső folyamatosan esett, kb. 5-6 fok volt . Nézegettem az asztalra kirakott német könyveket, hogy neki kellene állni , neki kellene állni ...... no, ennyiben is maradt a dolog. Na , jó, akkor elő a hajócskával , hiszen időm az rengeteg van, három próba, háromszor landolt a kukában. A 3. héten már intenzíven gyötört a honvágy, a reggeli kávé mellé nem pirítós, hanem a napi sírdogálás járt.
Pechemre egy uramnak is nagyon kevés volt az ideje, sürgős ( a németeknek mindig ) tervezni valók napi 10-12 órára az irodában tartották, így gyakorlatilag egész nap egyedül voltam. Meg úgy általában , 5-6-7 , lassan már nem is tudom mennyi, olyan rég óta tartó távházasságunk után, bizony- bizony újra meg kell szokni , hogy a hétköznapokban is ott vagyunk egymás mellett.
De aztán leültem és alaposan elbeszélgettem magammal, mert ennek így sok értelme nincsen. Ha sokáig sajnálgatom magam, sírdogálok azon ami elmúlt ( az a csodás 2,5 év az oviban ) , akkor nem fogom jól érezni magam. Márpedig azért döntöttem így, most , hogy felnőttek a gyerekeink, legyünk újra rendes házasok, használjuk ki a szabadidőnket jó kirándulásokra.  Hiszen , ha nekem, túl gyors is a németek autós közlekedési tempója, és meglehetősen zárkózottak is , meg elég kockák, de azt meg hagyni, csoda szép tájaik, meseszép városkáik vannak, rengeteg látnivalóval, amit dőreség volna kihagyni - így aztán felhagytam az önsajnálattal, lezártam magamban az ovis éveket, nagyon szép volt, szép emlék, mint egy csodás nyaralás, amikor eldöntöttem, hogy nem élek én itt, a ö ott egyedül, akkor is tudtam, hogy egyszer véget ér. Ja, hogy ennyire rohan az idő ? - ja, azt nem kalkuláltam bele, nem volt elég időm eltelni vele.
Már úgy utazom vissza, szerdán,  tettre készen, hogy igyekszem jól sáfárkodni az idővel,  jusson sok szépre , jóra...... úgy is olyan nagyon rohannak az évek !
Persze  lelkem nyűgei mellett azért volt ebben a 3 hétben  sok szép pillanat is, séta, amikor meg is feledkeztem arról,  mi is a bajom .

...... remélem, ha majd sok hónap múlva visszaolvasom ezeket a gondolataimat, a kezdetekről, csak mosolygom rajta, és azt mondhatom, milyen kár lett volna kihagyni az élettől kapott lehetőséget,  annyi sok szép élményben lesz  már részem arra !
Irány N.ország, hajrá ÉN , munka keresés, nyelvtanulás ( vagy fordítva ! ) , sok séta, kézimunkázás, az lassan született feleség leszek !!